Senvelgo 15 mg/ml belsőleges 12 ml oldat macskák

Senvelgo 15 mg/ml belsőleges oldat macskák számára

1 ml tartalmaz:

Hatóanyag:

• Velagliflozin: 15 mg
• Velagliflozin L-prolin H₂O-nak megfelelő: 20,1 mg

Segédanyagok és egyéb összetevők minőségi összetétele:

• Etanol (96%)
• Propilén-glikol
• Citromsav-monohidrát
• Nátrium-hidroxid 1M
• Méz ízesítés
• Tisztított víz

Átlátszó, színtelen vagy sárgás–barnás oldat.

Célállat faj: Macska

Terápiás javallat

Hiperglikémia csökkentésére nem inzulindependens cukorbetegségben szenvedő macskáknál.

Ellenjavallatok

Nem alkalmazható olyan macskáknál, amelyeknél a diabéteszes ketoacidózis (DKA) klinikai tünetei vagy a DKA-nak megfelelő laboratóriumi értékek állnak fenn.

Nem alkalmazható súlyosan dehidratált macskáknál, amelyek intravénás folyadékpótlást igényelnek.

Különleges figyelmeztetések

Velagliflozin-kezelés során elvétve, egyszeri vércukormérésen alapuló, tünetmentes hipoglikémia figyelhető meg.

Inzulinnal vagy egyéb vércukorszint-csökkentő kezelésekkel és velagliflozinnal történő kombinált kezelések ártalmatlanságát és hatékonyságát macskák esetében nem vizsgálták.

Az inzulin hatásmechanizmusa miatt fokozott a hipoglikémia kialakulásának a kockázata, ezért a kombinációban való alkalmazás nem javasolt.

A hatásmechanizmus alapján az SGLT-2-gátlókkal kezelt macskáknál várhatóan glükózuria jelentkezik. Ezért a glükózuria mértéke nem megbízható diagnosztikai mutató a glikémiás kontroll ellenőrzésére vonatkozóan. Ellenőrizni kell a vércukorszintet annak megállapítása érdekében, hogy mikor kell a cukorbetegség kezelését újrakezdeni, mivel a glükózuria az állatgyógyászati készítmény abbahagyása után még 2–3 napig is fennállhat.

A velagliflozin-kezelést követő diabéteszes remissziót nem vizsgálták a klinikai vizsgálatokban.

A velagliflozin hatásmechanizmusa miatt nehézséget jelenthet a remisszióban lévő macskák azonosítása. Remisszió gyanúja esetén megfontolható a kezelés felfüggesztése, folytatva az egyéb intézkedéseket, például az alacsony szénhidráttartalmú étrendet és a megfelelő testsúlyszabályozást, valamint a glikémiás kontroll és a klinikai tünetek visszatérésének szoros megfigyelését. A betegség kiújulása esetén a velagliflozin-kezelés újrakezdhető.

Az alkalmazással kapcsolatos különleges óvintézkedések

Különleges óvintézkedések a célállatfajokban való biztonságos alkalmazáshoz

Az SGLT-2-gátlók, például a velagliflozin, hatásmechanizmusa alapján a diabetes mellitus (DM) ezen állatgyógyászati készítménnyel történő sikeres kezeléséhez elengedhetetlen a megfelelő endogén inzulintermelés.

Mivel az endogén inzulinra vonatkozóan nem létezik küszöbérték a megfelelő mennyiségben való rendelkezésre állás megállapításához, az alábbi előírások betartása alapvetően fontos a kezelés megkezdésére és folytatására alkalmas macskák, valamint a monoterápiából előnyt élvező macskák azonosításához.

A kezelés megkezdése előtt

Diabéteszes ketoacidózisra (DKA) irányuló szűrővizsgálatokat kell végezni. Ezért alkalmazás előtt ellenőrizni kell a vizeletben vagy a vérben található ketontesteket. A kezelést nem szabad elkezdeni vagy folytatni, ha a ketontestek DKA-ra utaló koncentrációban vannak jelen.

Az olyan klinikai tünetek, mint a nem kívánt fogyás, kiszáradás, letargia, anorexia (étvágytalanság), hányás és cachexia (senyvesség), DKA-ra utalhatnak. Az előzetesen inzulinnal kezelt cukorbeteg macskáknál magasabb lehet a DKA és a ketonuria kockázata az újonnan diagnosztizált betegekhez képest a velagliflozin-kezelés megkezdésekor.

Azoknál a macskáknál, amelyeknél magas a DKA kialakulásának a kockázata, szoros megfigyelés szükséges, és más, inzulint vagy egyéb beavatkozásokat is magában foglaló kezelést kell kapniuk. A DKA kialakulásának kockázata jelentős mértékben csökken a kezelés első két hetét követően, de DKA bármikor kialakulhat. Amennyiben a kezelést a cukorbetegség megállapításától számított négy napon túl kezdenék el, az állatorvosnak újra fel kell mérnie a ketoacidózis kockázatát.

A társbetegségekben – ideértve a hasnyálmirigy-gyulladást, a májbetegségeket, a fertőző betegségeket, a szívbetegségeket, a veseelégtelenséget (IRIS 3. vagy 4. stádium), a daganatos betegségeket, a hyperthyreosist és az akromegáliát – szenvedő macskákat kizárták a vizsgálatból. A készítmény ártalmatlanságát és hatásosságát a fenti társbetegségekben szenvedő cukorbeteg macskáknál nem vizsgálták teljes körűen. A készítmény társbetegségekben szenvedő macskáknál kizárólag az állat kezelését végző állatorvos által elvégzett előny/kockázat értékelésnek megfelelően alkalmazható.

A kezelés megkezdése előtt a következő állapotokat meg kell szüntetni:

• kiszáradás;
• igazolt DKA vagy annak gyanúja;
• anorexia (étvágyvesztés);
• klinikai hasnyálmirigy-gyulladás;
• idült hasmenés;
• hányás;
• senyvesség (cachexia).

Javaslatok a kezdeti ellenőrzésre vonatkozóan (első két hét)

Azonnal fel kell függeszteni a kezelést, amennyiben megállapítják a diabéteszes ketoacidózist (DKA) vagy diabéteszes ketonuriát, vagy ezeknek a gyanúja merül fel, és a megfelelő kivizsgálást el kell végezni.

Az SGLT-2-gátlók hatásmechanizmusa miatt DKA esetén nem feltétlenül áll fenn hiperglikémia (euglikémiás ketoacidózis). Az euglikémiás DKA diagnosztizálásának alapjául klinikai tünetek, metabolikus acidózist igazoló laborlelet és egyéb, DKA fennállására utaló laborleletek szolgálnak.

DKA, például csökkent étvágy, heveny hányás, letargia vagy levertség, kiszáradás és laborleletek esetén feltétlenül azonnal el kell kezdeni a megfelelő kezelést. Ez magában foglalja az inzulinkezelés azonnali megkezdését a normális vércukorértékek ellenére (euglikémiás ketoacidózis), valamint a hipokalémia egyidejű ellenőrzését és kezelését. Az inzulinkezelés megkezdése a ketoacidózis progressziójának megállítása miatt szükséges. Meg kell fontolni az inzulin mellett dextróz vagy egyéb szénhidrátforrás adagolását, illetve megfelelő táplálási támogatás alkalmazását.

Ellenőrizni kell a ketontestek jelenlétét a kezelés megkezdésekor, az első két hétben 1–3 naponta, illetve minden olyan esetben, amikor a macska a betegség klinikai tüneteit mutatja, például kevesebbet eszik, heveny hányás alakul ki vagy csökken a macska aktivitása. A ketontestek jelenlétének ellenőrzését lehetőleg plazmából, az állatorvosi rendelőben kell elvégezni, de a macska tulajdonosai otthon is ellenőrizhetik, ha egy megfelelő vizelettesztcsíkot a macska vizeletébe, például a macskaalomba mártanak. Ha kimutatható a ketontestek jelenléte, abba kell hagyni a kezelést, és a macskát állatorvosnak azonnal újra meg kell vizsgálnia, valamint szükség esetén módosítania kell a kezelést.

Javaslatok a rendszeres ellenőrzéshez

Idővel bekövetkezhet a cukorbetegség (DM) progressziója, ezért egyes macskáknak exogén inzulinra lehet szükségük a DKA megelőzése érdekében. Ezért a cukorbetegségben szenvedő és a készítménnyel kezelt macskákat rendszeresen ellenőrizni kell a standard gyakorlatnak megfelelően. Ezen felül a velagliflozin hatásmechanizmusa miatt a rendszeres ellenőrzésnek magában kell foglalnia a ketontestek vizsgálatát vizeletvizsgálattal vagy plazmából, a hidratáltsági állapot és a testtömeg megállapítását.

A DKA klinikai tüneteinek megjelenésekor meg kell vizsgálni a macskát, hogy kimutathatók-e DKA-ra utaló ketontestek, például ketonuria és/vagy ketonaemia. Amennyiben a macskánál DKA, ketonuria vagy ketosis alakul ki, vagy romlik a macska klinikai állapota, illetve a vér glükóz- vagy fruktózaminértékei romlanak a kezdeti javulást követően, további diagnosztikai vizsgálatokra vagy alternatív terápiára lehet szükség. Javasolt elvégezni a vérkép, a vér biokémiai paramétereinek és a vizelet vizsgálatát, illetve megállapítani a hidratáltsági állapotot.

Az SGLT-2-gátlók hatásmechanizmusa miatt emelkedhet a szérum kreatinin, a BUN, a foszfor és a nátrium szintje a kezelés megkezdése után néhány héttel, amelyet az értékek stabilizálódása követ. A vesebeteg pácienseknél javasolt a vesefunkció, a testtömeg és a hidratáltsági állapot rendszeres ellenőrzése. IRIS 1. és 2. stádiumú vesebetegségben szenvedő macskákat is bevontak a pivotális klinikai vizsgálatokba.

További óvintézkedések a biztonságos használat érdekében

• A macska szemével való érintkezést kerülni kell.
• A készítmény ártalmatlansága és hatékonysága nem igazolt 1 évesnél fiatalabb macskák esetében.
• Húgyúti fertőzés előfordulhat a diabetes mellitus által okozott glükózuria vagy a velagliflozin hatása miatt.
• Amennyiben a kezeléssel összefüggő mellékhatások, például hasmenés, továbbra is fennállnak, a velagliflozin adását fel kell függeszteni, és mérlegelni kell a DM alternatív kezelését.
• A macskáknál a kezelés átmeneti felfüggesztésére lehet szükség olyan klinikai helyzetekben, amelyek ismerten ketoacidózisra hajlamosítanak, például akut betegség miatti étvágytalanság vagy műtéttel kapcsolatos koplalás.

Az állatok kezelését végző személyre vonatkozó különleges óvintézkedések

A feltöltött fecskendőt gyermekek elől gondosan el kell zárni. A készítmény enyhe szemirritációt okozhat. Szembe ne kerüljön. Véletlen szembe kerülés esetén azonnal és alaposan ki kell öblíteni a szemet vízzel.

Használat után kezet kell mosni.

A velagliflozin véletlen lenyelése olyan átmeneti hatásokkal járhat, mint a vese glükózkiválasztásának növekedése, a vizelet térfogatának növekedése, valamint potenciálisan a vércukorszint koncentrációjának csökkenése. A feltöltött fecskendő gyermekektől elzárva tartandó. Mellékhatások előfordulásakor, például véletlen lenyelést követően vagy szemirritáció esetén, haladéktalanul orvoshoz kell fordulni, bemutatva a használati utasítást vagy a címkét.

A környezet védelmére irányuló különleges óvintézkedések: Nem értelmezhető.

Mellékhatások

Macska

Nagyon gyakori (10 kezelt állatból több mint 1-nél jelentkezik):

• Hasmenés vagy híg bélsár
• Polidipszia vagy poliuria
• Testtömegvesztés
• Dehidráció
• Hányás

Gyakori (100 kezelt állatból több mint 1-nél, de kevesebb mint 10-nél jelentkezik):

• Diabéteszes ketoacidózis (DKA)
• Diabéteszes ketonuria
• Húgyúti fertőzések (UTI)
• Fokozott nyálzás
• Hypercalcaemia

A hasmenés vagy híg bélsár általában átmeneti jellegű. Szupportív kezeléssel megszüntethetők az emésztőrendszeri tünetek. Amennyiben a kezeléssel összefüggő hasmenés továbbra is fennáll, a kezelést fel kell függeszteni és mérlegelni kell az alternatív kezeléseket.

A polidipszia vagy poliuria az alapbetegség tüneteként is előfordulhat, vagy fokozódhat a velagliflozin ozmotikus hatása miatt.

A fogyás az alapbetegség tüneteként is előfordulhat. Kezdeti súlycsökkenés fordulhat elő a velagliflozin glükózuriás hatása miatt. Ha a súlycsökkenés továbbra is fennáll, szűrést kell végezni DKA-ra.

Súlyos kiszáradás esetén szűrést kell végezni a DKA-ra. Szükség esetén megfelelő szupportív folyadékpótló kezelést kell adni.

A hányás általában sporadikus előfordulású, és specifikus kezelés nélkül is megszűnik. Az akut vagy gyakoribb hányás klinikai DKA vagy más súlyos betegség tünete is lehet, és ennek megfelelően kell kivizsgálni.

DKA vagy diabéteszes ketonuria esetén fel kell függeszteni a kezelést, és el kell kezdeni az inzulinterápiát.

A fokozott nyálelválasztás általában csak az első néhány alkalmazáskor, közvetlenül a beadás után jelentkezik, és nem igényel specifikus kezelést.

A hiperkalcémia általában enyhe, a kalciumszint a referenciatartomány közelében marad, és nem igényel specifikus kezelést.

Fontos a mellékhatások bejelentése. Ez lehetővé teszi a készítmény biztonságosságának folyamatos nyomon követését. A jelentéseket lehetőség szerint az állatorvoson keresztül kell elküldeni a forgalomba hozatali engedély jogosultja vagy annak helyi képviselete felé, illetve a nemzeti mellékhatásfigyelő rendszeren keresztül az illetékes nemzeti hatóság felé. A vonatkozó elérhetőségeket a használati utasítás tartalmazza.

Vemhesség, laktáció vagy tojásrakás idején történő alkalmazás

A készítmény ártalmatlansága nem igazolt tenyészállatoknál, vemhesség vagy laktáció idején. Kizárólag az állat kezelését végző állatorvos által elvégzett előny/kockázat értékelésnek megfelelően alkalmazható.

Gyógyszerkölcsönhatás és egyéb interakciók

Gyógyszerek közötti kölcsönhatásokat nem vizsgáltak in vivo körülmények között.

Diuretikumokkal való együttes alkalmazását nem vizsgálták. A Senvelgo farmakodinámiás hatása miatt, amely enyhe ozmotikus diurézist válthat ki, diuretikumokkal való együttes alkalmazás esetén potenciálisan szinergista hatás alakulhat ki.

A Senvelgo inzulinnal vagy egyéb vérglükózszintet csökkentő kezelésekkel való együttes alkalmazását nem vizsgálták.

Az alkalmazás módja és az adagolás

Szájon át történő alkalmazásra.

A javasolt adag: 1 mg/kg testtömeg naponta egyszer beadva.

Korábban inzulinnal vagy más antidiabetikumokkal kezelt macskáknál is ugyanezt a dózist kell alkalmazni. Az inzulinról való átálláskor a velagliflozin-kezelés megkezdése előtti napon el kell hagyni az inzulin esti adagját.

Az oldatot a csomagban található adagolófecskendővel kell felszívni. A fecskendő ráilleszthető a flakonra, és testtömegkilogrammos beosztással rendelkezik. A készítmény beadható közvetlenül a szájba juttatva vagy kis mennyiségű eledelbe keverve.

A készítményt mindennap nagyjából ugyanabban az időben kell beadni.

Ha egy adag kimarad, azt még aznap, a lehető leghamarabb be kell adni.

Használat után a flakont szorosan le kell zárni a kupakkal.

A fecskendő tiszta, száraz kendővel tisztítható.

A fecskendőn található osztások 0,5 testtömeg-kg-nak felelnek meg.

A túladagolás tünetei

Egy 90 napos toleranciavizsgálat során a velagliflozin 1, 3 és 5 mg/kg-os adagjának ismételt alkalmazásakor a bélsár dózistól függő lágyulását figyelték meg.

9 hónapos korú felnőtt macskákban az ajánlott maximális, 1 mg/testtömeg-kg-os velagliflozin-adag legfeljebb 5-szörösének 180 napon át tartó ismételt alkalmazása során csökkent súlygyarapodást figyeltek meg. Ezért a fejlődésben lévő macskáknál a hosszú időn keresztül fennálló, tartós túladagolás súlygyarapodás-csökkenést okozhat. A vízfogyasztás nőtt a velagliflozin-kezelés időtartama alatt.

Minden kezelési csoportban megfigyelték az átlagos trigliceridszint átmeneti emelkedését és az átlagos koleszterinszint emelkedését. Mindkét érték az egészséges állatokra jellemző referenciatartományban maradt, és klinikai jelentőségük kicsi.

Egyedi felhasználási korlátozások és különleges felhasználási feltételek: Nem értelmezhető.

Élelmezés-egészségügyi várakozási idő: Nem értelmezhető.

Állatgyógyászati ATC-kód: QA10BK90

Farmakodinámia

A velagliflozin erősen szelektív inhibitora a nátrium-glükóz-kotranszporter-2-nek (SGLT-2), amely túlnyomórészt a vesében expresszálódik. A velagliflozin kis mértékben gátolja a túlnyomórészt a vékonybélben, de kis mértékben a vesében is expresszálódó SGLT-1-et.

Az SGLT-2 a legfontosabb transzporter, amely a glükóz vizeletből való reabszorpciójáért felelős. A filtrátumban lévő glükóz 90%-a az SGLT-2 transzporteren, 10%-a pedig az SGLT-1-en keresztül szívódik vissza. Az SGLT-2 gátlásával megnő a vizelettel történő glükózkiválasztás, ami csökkenti cukorbeteg macskákban a magas vércukorszintet.

A hiperglikémia csökkenése általában a kezelés megkezdése után 7 nappal alakul ki. A glükóz egy része továbbra is visszaszívódik az SGLT-1 részleges gátlása miatt a vesében, ami csökkenti a klinikai hipoglikémia kialakulásának kockázatát. Ez az SGLT-1-re gyakorolt kis mértékű gátlás járulhat hozzá a bélsár dózisfüggő lágyulásához és hígabbá válásához vagy hasmenéshez, mivel az SGLT-1 expresszálódik a vékonybélben.

Egy európai klinikai vizsgálat során az 1 mg/kg adagban, naponta egyszer, szájon át alkalmazott velagliflozin ártalmatlanságát és hatékonyságát vizsgálták diabéteszes macskákban, és hasonlították össze egy engedélyezett, állatgyógyászati sertésinzulin naponta kétszeri alkalmazásával, egyedi dózisbeállítás mellett, 91 napon keresztül.

A hatékonyság értékelését 45 nap kezelés után végezték el. A kezelés akkor minősült sikeresnek, ha az állatnál együttes javulás jelentkezett legalább egy, diabétesszel összefüggő klinikai tünet és legalább egy glikémiás laboratóriumi paraméter vonatkozásában.

A vizsgálatba korábban kezelésben nem részesült és korábban inzulinnal kezelt diabéteszes macskákat is bevontak. A vizsgálat igazolta, hogy a velagliflozin nem különbözött a sertés eredetű „lente” inzulintól. A kezelés sikerességének aránya a kezelés 45. napján a velaglifloxinnal naponta egyszer kezelt macskáknál 53,7% volt, míg a naponta kétszer alkalmazott injekciós sertés „lente” inzulinkezelés esetében 41,9%.

A glikémia laboratóriumi paramétereinek javulása nagyobb arányban következett be a velaglifloxinnal kezelt macskáknál, mint az inzulinnal kezelteknél a 7. napon: 80% a velagliflozin csoportban és 42% az inzulin csoportban. Ez a különbség a vizsgálat ideje alatt minden időpontban fennállt.

Egy USA-ban végzett klinikai vizsgálat során az 1 mg/kg/nap adagban alkalmazott velagliflozin ártalmatlanságát és hatékonyságát vizsgálták újonnan diagnosztizált diabéteszes macskáknál és korlátozott számú, korábban inzulinnal kezelt macskánál. A vizsgálat elrendezése kiindulási kontrollt tartalmazott, és minden bevont macska velaglifloxint kapott. Ebben a vizsgálatban a velaglifloxinnal kezelt és a hatékonyság vizsgálatába bevont macskák 88,4%-ánál minősült a kezelés sikeresnek a 30. napon.

A sikeres kezelés összetett változójába tartozott legalább egy, diabétesszel összefüggő klinikai tünet és legalább egy glikémiás paraméter javulása a szűrővizsgálathoz képest.

Farmakokinetika

Felszívódás

Éheztetett macskáknál a velagliflozin 1 mg/kg-os adagjának szájon át beadása után gyors felszívódás következik be. A maximális plazmakoncentráció (C_max) 0,6–1 óra elteltével alakul ki (T_max). Az átlagos C_max-értékek 1293 és 2161 ng/ml között változtak, az átlagos, 0–24 órás görbe alatti terület (AUC_0-24h) értékei 6944 és 11035 h*ng/ml közötti tartományba estek.

Etetett macskáknál a velagliflozin szájon át beadása után enyhén elhúzódó felszívódás következik be. A maximális plazmakoncentráció (C_max) 1–3,67 óra után alakul ki (T_max). Az átlagos C_max-értékek 316 és 846 ng/ml között változtak, az átlagos, 0–24 órás görbe alatti terület (AUC_0-24h) értékei 2786 és 7142 h*ng/ml közötti tartományba estek.

Éheztetéses körülmények között magasabb C_max alakul ki rövidebb T_max mellett, ami magasabb expozíciót eredményez (AUC_0-24h) az etetéses körülményekhez képest, ez azonban nem tekinthető klinikai jelentőségűnek.

1, 3 és 5 mg/kg velagliflozin ismételt, hat hónapnál tovább tartó, szájon át való, napi alkalmazását követően macskákban enyhén fokozott expozíciót figyeltek meg; ennek tartománya 1,3–1,9-szeres volt. Ezen felül tendencia jellegű, a dózisarányosnál kisebb mértékű emelkedést figyeltek meg az expozícióban (AUC) és a C_max-értékében minden adagolási szinten.

Nem figyeltek meg lényeges különbséget az expozíció vonatkozásában hím és nőstény macskák között. A velagliflozin abszolút biohasznosulása 96%-os volt éheztetett macskákban a szájon át történő alkalmazást követően.

Eloszlás

Egy macskaplazmával végzett in vitro vizsgálat magas, 93%-os plazmafehérjékhez való kötődést mutatott ki.

Egy macska teljes vérével végzett in vitro vizsgálat során a velagliflozin mérsékelt eloszlását figyelték meg a vörösvérsejtekben. A vörösvértest-koncentráció és a plazmakoncentráció aránya (C_bc/C_p) 0,84 volt. Macskákban az intravénás beadást követően megállapított térfogateloszlás (V_ss) a test víztartalmához hasonló, ami arra utal, hogy a velagliflozin eloszlik a szövetekben.

Metabolizmus

Macskákban a szájon át való alkalmazást követően a velagliflozin elsősorban oxidáció, oxidáció és dehidrogenálás kombinációja, illetve szulfátokkal való konjugáció révén metabolizálódik.

Elimináció

Szájon át való beadást követően, etetett és éheztetett állapotban, az átlagos felezési idő (T_1/2) 4,5–6,4 óra között változott.

Macskában a szájon át beadott velagliflozin nagy része változatlan formájában a bélsárral ürül. Vizelettel csak kis mértékben ürül, körülbelül 4%.